Bakonyi Marcell
Győrött született 1980-ban, ahol a gimnázium elvégzése mellett kezdett éneket tanulni Pintér Ferenc irányításával. Ezután a Weiner Leo Konzervetóriumban folytatta tovább tanulmányait Ercse Margitnál, majd 2002-től 2007-ig Hamari Júlia volt a mestere a stuttgarti Zeneakadémián ahol 2007-ben kitüntetéssel diplomázott. A stuttgarti operaiskola keretében fellépett Mozart Bastienne és Bastien című operájában, mint Colas, ill. Theseus szerepét alakította Britten Szentivánéji álom című operájában.
2007-ben nagy sikerrel lépett fel Pesaróban a Rossini Fesztiválon, ahol Lord Sidney-t alakította Rossini Reimsi utazásában Alberto Zedda vezényletével. Tanulmányai elvégzése után a Zürichi Operstúdió szerződtette.
Neves karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint például Nello Santival, Carlo Rizzivel, Ingo Metzmacherrel. Nagy kiugrás volt a karrierjében 2009 tavaszán a Schwetzingeni Ünnepi Játékok, ahol Günter Krämer rendezéseben Händel Ezio című operájában Varo szerepét alakította óriási sikerrel. A 2009/2010 évadban Marcell a Salzburgi Landestheaterhez szerződött ahol a Puplikum többek között Mozart Figaró Házasságának Bartolójaként ismerhette meg, de hallhatta még Weber Bűvös Vadászának Kasparjaként, ill. Puccini Toscájában is, ahol Angelottit alakította. 2013-ig volt a színház tagja.
A 2010-2011-es szezonban Dulcamara szerepét énekelte Donizetti Szerelmi bájital című komikus operájában, valamint Leporellót alakította a Don Giovanniban szintén Salzburgban.
2011–ben ismét szerepelt a Chiemsee Fesztiválon, ahol 2008-ban már bemutatkozott Pilátusként, ezúttal Mozart Varásfuvolájának 2. Őrtállójaként hallhatta a Publikum Báró Ennoch zu Guttenberg vezényletével.
Emellett Marcell sikeres Koncerténekes is, repertoárján megtalálható többek között Mozart Requiem-je, Verdi Requiemje, Händel Messiása, ill. Bach Passiói is.
2008 nyarán a Mátyás Templomban Rossini Stabat Materjában, melynek Basszus szólóját énekelte Hollerung Gábor vezényletével.
A Győri Filharmónikusokhoz évek óta szoros kapcsolat fűzi.
Énekelt már velük Mozart Requiemet, Beethoven 9. Szimfóniát, Sevillai Borbélyban Don Basiliot, csakhogy néhányat említsünk.
2011 szeptemberében végre hallhattuk Marcellt a Magyar Állami Operaházban,ahol Erkel Ferenc Bánk Bán című operájában II. Endre királyt alakította. Ezt követően visszatért Salzburgba ahol Rossini Hamupipőke című operájában Alidoro szerepében tündökölt.
A 2012-es esztendőben bemutatkozott az Osloi Operházban Monteverdi Odüsszeusz Hazatérése című operájában, ill. egy amerikai fesztiválon is Coloradoban , ahol az Öreg pap szerepét énekelte Mozart Varázsfuvola című darabjában.
Ezt követte Gáspár szerepe a Bűvös Vadászban a Giesseni Színházban illetve Colline Puccini Bohémélet című darabjában Budapesten.
Bemutatkozott még Don Alfonsóként a Cosí fan tutte című darabban Salzburgban illetve Masettóként Budapesten. Escamillo szerepét alakította a Carmen című Bizet operában az Erkel színházban utána pedig Leporello szerepét énekelte Ildebrando D'arcangelo oldalán nagy sikerrel Mozart Don Giovanni című darabjában Oslóban. Az Innsbrucki Rég Zene Fesztiválon visszatérő vendég, először itt Mozart Titusz Kegyelme című darabjában tűnt fel még 2013-ban.
Egy izgalmas Koncert keretében mutatkozott be Dél-Amerikában, Bogotában mint Kékszakállú, Bartók: A Kékszakállú Herceg Vára című operájában.
2016-17 es esztendőben a Nürnbergi Színház tagja volt, ahol fellépett többek között Rameau Gáláns Indiák című darabjában, amiben Huascart énekelte, valamint Leporelloként is a Don Giovanniban.
2016 nyarán szerepelt a Wildbadi Rossini Fesztiválon, itt a Sigismondo című darabban Zenovitot és Uldericot alakította , majd Mustafa szerepét alakította Rossini Az olasz nő Algírban című darabjában Nürnbergben.
2017 nyarán ismét Oslóban szerepelt, ahol Colline szerepét énekelte Puccini Bohémélet című darabjában Stefan Heirheim rendezésében.
A 2017-18- as szezonban Marcellt több nagyszerű szerepben is hallhatta a budapesti közönség. Alakította többek között Figarot, II. Endrét, Mustafat, Porgyt. 2018 nyarán meghívást kapott a Maceratai Opera Fesztiválra, ahol Mozart Varázsfuvola című Operájában az Öreg pap szerepét énekelte Graham Vick rendezésében.
Nagy sikerrel turnézott az Operaház társulatával 2018-ban New Yorkban a David Koch színházban a Bánk bánnal, valamint Dél-Koreában Daeguban, ahol szintén II.Endre királyként hallhatta a távolkeleti közönség.
2019-ben debütált Lisszabonban a Teatro San Carloban mint Kékszakállú.
Még ugyanebben az évben vendégszerepelt Portóban a Casa de Músicaban, ahol Dvorak Stabat Materének Basszus szólóját énekelte.
Hatalmas siker volt számára Svájcban Sankt Gallenban "Vodnik" a Víziember szerepe Dvorak Rusalka című operájában, ahol először dolgozhatott együtt a neves rendezővel Vera Nemirovával.